Autómentes nap a Piaristában

A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pasztorális életébe, szeretnénk minél több olyan lehetőséget megteremteni, ahol a diákjaink megélhetik az önmagukért, és a másokért hozott felelős döntéseket. Ezek az élethelyzetek az egyéni feladatvállalásokra építve, közösségi élményekké válhatnak, ezért a 2021/22-es tanévben, hagyományteremtő szándékkal, meghirdettük az Autómentes naphoz való csatlakozás lehetőségét a diákok és a családok körében. Célunk elsősorban az volt a kezdeményezéssel, hogy felhívjuk a figyelmet a környezettudatos magatartás alakítására és a fenntartható fejlődés elősegítésére, amely egyrészről a családokkal közös ügyünk, másrészről, mint hívő, keresztény embernek kötelességünk is.

 A szeptember 22-i világnaphoz való csatlakozással, arra kértünk minden diákot, szülőt, nagyszülőt, hogy – ha teheti – gyalog, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával,….. vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen az iskolába, hogy ezzel is kifejezzék elköteleződésüket a program és intézményünk iránt. 

A kezdeményezés főleg az alsóbb évfolyamok diákjait szólította meg, de 5. és 6. évfolyamról is voltak lelkes követői. Jó volt látni, hogy még az esős időjárás sem tántorította el a gyerekeket a feladat vállalásától és együtt imádkoztak Radnics Zoltán atyával, aki a felsorakoztatott „járműveket” és a gyalogosokat is megáldotta.

 

Mészáros Gabriella