Felvidéken járt a 7. évfolyam

Az elmúlt héten a  7. évfolyam három napot a Felvidéken töltött a Határtalanul program keretében. Programunk célja volt, hogy a diákok minél több ismeretet szerezzenek a külhoni magyarságról, a piarista szerzetesrend múltjáról - azon belül is a rend részben már történelemnek számító, illetve még ma is működő intézményeiről - ezzel is erősítve a kötődést gyökereinkhez. Így látogattunk el 3 piarista iskolába. Privigyén az épület szépsége nyűgözött le minket, Szencen és Nyitrán nagy meglepetésekben volt részünk! Szencen közösen játszhattunk az ott tanuló magyar diákokkal, a nyitrai iskolában pedig csoportokban tanórákat látogathattunk meg. A szenci iskolával így még szorosabbá vált a régi kapcsolatunk, a nyitrai diákok pedig ígéretet tettek, hogy mindenképpen ellátogatnak hozzánk. Nagyon várjuk ezt a napot! A program részeként jártunk egy volt piarista árvaházban Tallóson, megcsodáltunk 3 várat - Léván, Trencsénben és Bajmócon - és bejártuk Selmecbánya varázslatos utcáit. A 3 nap  - a sok eső ellenére  - rengeteg élménnyel és új barátságokkal ajándékozott meg minket.

Erdősné Benke Éva