III. KM-tábor-2023.

A mosonmagyaróvári KM csapata, idén is megszervezete és lebonyolította a – most már hagyományosnak mondható - nyári táborát. Az 5 nap alatt bőven volt részünk a sátorozás rejtelmeinek, az 5. évfolyamos korosztály és egymás tűrőképességeinek alapos megismerésében. Eddig is tudtuk, hogy nincs előttünk lehetetlen, ám az idei viharos éjszaka után, ez nemcsak megerősítést nyert, de arra is rájöttünk, hogy kihívás nélkül ezután már neki sem állunk, mert nem is lenne benne izgalom!! 😊

Az idei évünk főhőse Shrek volt, aki nemcsak „megelevenedett” a hétvégére, de történetén keresztül lehetőségeket teremthettünk arra is, hogy kis- és nagycsoportokban rátekintsünk azokra a döntéshelyzetekre, ami meghatározó lehet a barátok kiválasztásában és a barátságok alakításában. Ehhez kihasználtuk az éjszakák és nappalok adta sok-sok lehetőséget, amiket megtöltöttük mozizással, játékokkal, beszélgetésekkel, vízi-és szárazföldi túrákkal, fürdéssel, kézműveskedéssel, palacsintasütéssel…. Idén először nyitó- és zárómise keretezte a táborozásunkat, amit Gulyás Vilmos és Palatinus Kristóf atyák újmisés áldással is gazdagítottak. Köszönünk mindenkinek minden segítséget, bizalmat és lelkesedést és ígérjük, hogy még nincs vége….😊

az óvári KM csapata