Iskolánk alsó tagozatos tanulói az Állatvédelmi témahéthez kapcsolódva edukatív programon vettek részt. A harmadik évfolyamosok különféle állatoknak öltözve verssel hívták fel társaik figyelmét a felelős állattartásra. A témához kapcsolódva gyűjtést szerveztünk a városunkban működő Menedék Állatvédő Alapítvány részére, melyre nagy mennyiségű adomány gyűlt össze diákjaink jóvoltából. Minderről a gyerekek átadáskor egy emléklapot és osztályonként egy-egy plüssállatot is kaptak.
Köszönjük a Szülők támogató segítségét és hozzájárulását!
A nap kiemelkedő eseménye volt a Menedék Állatvédők egy tagjának jól felkészült, alapos, gyerekek életkorához igazodó előadása állatmentő munkájukról és a bajba jutott állatok segítségnyújtásának lehetőségeiről. Emellett nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat Sándor Judit Ribizli nevű vakvezető kutyájával. A gyerekek bepillantást kaptak a látássérültek hétköznapjaiba és a segítő kutyával való együttélésbe. Interaktív módon megismerkedtek a Braille-írással és szituációs játékokkal meg is tanultak néhány segítségnyújtási módot. A program zárásaként a rendőrségről Pápai Gyula őrnagy mesélt az állatbántalmazás következményeiről.
Reméljük, sok kisgyerek kedvet kapott a támogatás eme formájára és állatválasztáskor is felelősen döntenek majd.