Gyermekkarunk április 8-án tizenötödik alkalommal énekelt kórusminősítőn hangversenyen.
Idén abban a megtiszteltetésben lett részünk, hogy meghívást kaptunk a Győri Zsinagógában évről évre megrendezendő kórusminősítőre. A Mosonmagyaróvári Piarista Gyerekkar 5 év kihagyás után végre ismét énekelhetett, még hozzá egy ilyen nagyszabású és magas nívójú versenyen!
A neves szakmai zsűrit a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA delegálta. Tagjai Dr. Erdős Ákos, Sipos Tamásné és Katona Tibor voltak.
Nagy örömünkre ezek között a kórusok között a zsűri Arany minősítést ítélt a gyerekkarunknak! Idén ketten dolgoztunk a gyerekekkel, így a megmérettetésen is mindketten vezényeltünk Karácsonyné Molnár Andrea kolléganőmmel. Iskolánk matematika szakos tanára Czapáriné Takács Zsófia volt a zongorakísérőnk, sőt a zárószámunkat dobon kísérte.
Iskolánk kórusa mellett több zenei általános iskola karai mutatkoztak be. Énekelt a győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola három kórusa, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola gyermekkara, a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola három kórusa, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium vegyeskara, valamint a nyúli Pilinszky János Általános Iskola Gyermekkara, a Gyárvárosi Általános Iskola Énekkara, a ulipános Általános Iskola énekkara, a győri Prohászka Ottokár, Apor Vilmos és Czuczor Gergely iskolák énekkarai.
2019-ig minden esztendőben sor került hasonlóra Mosonmagyaróvár és környéke iskoláinak részvételével. Az esemény helyszínéül hol a Flesch Központ, hol a Fehér Ló Közösségi Ház, máskor a lébényi Szent Jakab, a halászi Szent Márton, egy ízben a hegykői Szent Mihály templom adott otthont.
2020-tól a koronavírus járvány parancsolt megálljt a szép hagyomány folytatásának. Sőt, sajnos sok kórus működésében szünet következett, így a környéken az Éneklő Ifjúság kórushangverseny is megszűnt.
A kórusunk tagjai ámulva hallgatták a többieket, pihenésképpen pedig egy kis játszótéri játékban is részük lehetett.
Keresztényné Barth Judit