Iskolanyitogató foglalkozás
A héten elkezdődtek az iskolanyitogató foglalkozások a nagycsoportos óvodásoknak. A gyerekek megismerkedtek a leendő tanító nénivel és az iskolai környezettel.
A héten elkezdődtek az iskolanyitogató foglalkozások a nagycsoportos óvodásoknak. A gyerekek megismerkedtek a leendő tanító nénivel és az iskolai környezettel.
"Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
November 23-án Budapesten, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által megrendezett "OKOSTÁNYÉR Országos Diák Tudáspróba" DÖNTŐJÉN vettek részt 6. osztályos tanulóink.
7. osztályos diákjaink pályaválasztási program keretében látogattak el a Nolato-hoz.
November végén ünnepeljük a piarista patrocíniumot, Kalazanci Szent Józsefnek, a piarista rend alapítója pártfogásának ünnepét.
Októbert, a Rózsafüzér hónapját hétfőről hétfőre a szentolvasó egy-egy tizedének elimádkozásával kezdjük. Az előimádkozók a negyedikes diákok.
Iskolánk 7. és 8. osztályos diákjai a hagyományokhoz híven, méltón emlékeztek 1956. október 23-ára. Verssel, prózaval, tánccal, zenével, énekkel idéztük meg az 1956-os forradalmat.