NTP-INNOV-21-0171

NTP-INNOV-21-0171

PIARISTA IFJÚ TEHETSÉGEK

Innovatív tanulási környezet kialakítása, és komplex tehetségsegítő

programok megvalósítása                                        

Támogatás összege: 1.350.000 Ft

Pályázati programunk rövid összefoglalója: Iskolánkban már több éve működik egy, a természettudományokkal foglalkozó komplex tehetségfejlesztő program, melynek elsődleges célja azoknak az elsősorban 7. és 8. osztályos tanulóknak a fejlesztése, akik a természettudományos tantárgyak kötelező tananyagain túl is érdeklődést mutatnak, illetve nagyobb nyitottsággal fordulnak az új ismeretek megszerzése felé. Ők azok a tehetségígéretek, akik ezeknek a kiscsoportos foglalkozásoknak a segítségével mélyebb ismeretekre tehetnek szert a fizika, matematika, robotika, biológia, földrajz, kémia tantárgyak területén. A programban részt vevő diákok a foglalkozások során elmélyíthetik tudásukat, fejlődhet kreativitásuk, és fejlődhet önálló tanulási képességük is, hiszen reményeink szerint a foglalkozások segítségével képesek lesznek értelmezni, rendszerezni, megmagyarázni a tapasztaltakat. A 60 órás komplex programunkat mindig úgy állítjuk össze, hogy minden foglalkozáson érdekes, élményteli, más-más kompetenciát fejlesztő ismeretekhez juthassanak. A foglalkozások mellett pedig minden tanév során legalább egyszer szervezünk a foglalkozásokhoz kapcsolódóan különböző kiegészítő programokat, tanulmányutakat.

>>Pályázati anyagok<<